The Holy See
back up
Search
riga

Üzenete a béke 38. világnapjára
 

II. János Pál pápa
2005. január 1.

 
Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval
 

1. Az új év kezdetén ismételten a nemzetek felelőseihez fordulok szavaimmal és minden jóakaratú férfihoz és nőhöz, akik észreveszik, milyen fontos dolog a világ békéjének munkálása. A mostani világnapra Szent Pál rómaiakhoz írt levelének részletét választottam buzdításom alapjául: „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval” (Róm 12,21). A rosszat nem lehet rosszal megdönteni: azon az úton haladva ugyanis ahelyett, hogy legyőznénk a rosszat, a rossz fog legyőzni bennünket.

Az Apostol által megfogalmazott távlat egyértelművé tesz egy mély igazságot: a béke hosszú és fáradságos küzdelem eredménye, amely elhozza a jó győzelmét a rossz felett. Szembesülve számtalan testvérgyilkosság drámájával, amely a világ különböző pontjain zajlik, látván azt a mérhetetlen szenvedést és igazságtalanságot, amely ezekből származik, nincs más választásunk, mint az Apostol tanítására hallgatva „utálni a rosszat, és ragaszkodni a jóhoz” (vö. Róm 12,9).

A béke olyan érték, amelyet csak a jóval lehet előmozdítani. Érték a személyek, a családok, a föld nemzetei és az egész emberiség javára, jóllehet védeni és munkálni kell azáltal, hogy a jót választjuk és azt tesszük meg. Ezáltal érthetővé válik az Apostolnak egy másik igazsága is: „Ne feleljetek senkinek rosszal a rosszért”(Róm 12,17). Az egyedüli lehetőség, hogy a gonosz ördögi köréből kiszabaduljunk, csak az lehet, hogy megfogadjuk Szent Pál szavait: „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval” (Róm 12,21).

A rossz, a jó és a szeretet
2. Kezdetektől fogva ismerte az emberiség a rosszból gyökerező tapasztalatokat és megpróbálta megérteni, valamint megtalálni a rossz okait. A rossz nem egy ismeretlen erő, amely a világban valamilyen gépies jelleggel, meghatározhatatlanul működik. A rossz az ember szabadságán keresztül nyilvánul meg, és éppen ez az a képesség, amely az embert a föld összes többi teremtményétől megkülönbözteti.

A rossz jelenléte központi kérdés és folyamatosan végigkíséri az ember útját. A rossznak mindig van arca és neve: azoknak a nőknek és férfiaknak az arca és neve, akik szabad akaratukból választják. A Szentírás azt tanítja, hogy már a történelem kezdete óta jelen van a rossz. Ádám és Éva fellázad Istennel szemben, és Káin megöli testvérét, Ábelt (Ter 3-4). Ezek voltak az első lépések a rossz hatása alatt, amihez az idők folyamán, rengeteg hasonló döntés csatlakozott. Minden ilyen döntés magában hordoz egy alapvető erkölcsi jelentést, amely a tett irányában igen meghatározó felelősséget hordoz, és egyben kihívást is jelent az embernek Istennel való kapcsolatában, valamint a többi ember és minden teremtmény felé irányuló kapcsolatában is.

A rossz összetevőit kutatva azt látjuk, hogy a rossz nem más, mint a szeretet tragikus megvonása.[1] Az erkölcsi jó a szeretetből születik meg, szeretetként mutatkozik meg és a szeretet felé irányul. Ez a gondolkodásmód különösképpen is közel áll a keresztény emberhez, hiszen tudja, hogy Krisztus egységes és misztikus Testében való léte különleges kapcsolatba helyezi őt nemcsak az Úrral, hanem embertestvéreivel is. A keresztény szeretet logikája - amely az Evangélium szerint az erkölcsileg megítélt jónak a lüktető szíve - viszi az embert egészen az ellenség iránti szeretetig: „Ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni.” (Róm 12,20)

Az egyetemes erkölcsi törvény „szabálya”
3. A világ jelenlegi állapotát tekintve nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy mekkora teret hódít a rossz, a maga szociális és politikai köntösében álcázva: a társadalmi rendezetlenségtől a szociális anarchiáig, mely aztán háborúhoz vezet, az igazságtalanságig és az erőszakig, amely a másik emberrel való szembenálláshoz és elnyomásához vezet. Annak érdekében, hogy a rossz útvesztői között rátaláljunk a jó ösvényére, az emberiség nagy családjának szüksége van arra, hogy az Istentől kapott kincset – mely közös erkölcsi értékünk – összefogva mutassuk meg a világnak. Ezért mindnyájatokat, akik arra kaptak meghívást, hogy a rosszat jóval győzzék le, szent Pál szavaival szólítalak: Törekedjetek arra, hogy a jót cselekedjétek, nagylelkűen, érdek nélkül és lehetőség szerint éljetek békében (hiv. id. Róm 12,17-21).

Az ENSZ Általános Közgyűlésén - amelynek tíz éve immár - szó esett arról, hogy a békéért való szolgálatunkat közösen kell végeznünk és említést nyertek itt az univerzálisan jónak ítélt erkölcsi törvények „szabályai” is,[2] amelyeket az Egyház több helyen is kiemelt és megemlített. Közös, fontos és állandó érvényű értékekből kiindulva, ezek a „szabályok” összekötik az embereket a különbözőségük ellenére is, amelyek lehetnek kulturális vagy más jellegűek: „Még ha alapjaiban tagadjuk is, sem kitörölni, sem kiirtani nem lehet az emberi szívből. Mindig újra feltámad és hat az egyének és társadalmak életében”.[3]

4. Az erkölcsi törvénynek e közös szabályrendszere arra kötelez, hogy felelősséggel mindig készek legyünk az emberek és a népek életének elfogadására és támogatására. E szabályrendszer fényében nyomatékosan meg kell bélyegezni azt a társadalmi és politikai rosszat, amelyet az erőszak okozott, és sújtja a világot. Hogyan is ne gondolnánk ezen összefüggésben a szeretett afrikai kontinensre, ahol tartósak a konfliktusok. Ezek már több millió áldozatot követeltek eddig is, és vajon követelnek ezután is? Hogyan hagyhatnánk szó nélkül a veszélyes helyzetet Palesztinában, Jézus hazájában, ahol nem sikerül igazságban és igazságosságban összekapcsolni a kölcsönös megértés szálait, amelyet a nap mint nap újra indított merényletekkel és bosszúval terhelt konfliktus szakít szét? Mit szólhatunk a terrorista erőszak tragikus jelenségéről, amely úgy tűnik, hogy az egész világot félelemmel és rémülettel teli jövőbe sodorja? És végül nem keserűséggel telve kell-e megállapítanunk, hogy az iraki dráma, sajnos folytatódik és mindenkit bizonytalan helyzetben tart?

A béke megszületése érdekében tudatosítanunk kell, hogy az erőszak elfogadhatatlan és nem oldja meg a problémákat. „Az erőszak hazugság, mert hitünk és emberségünk igazsága ellen vét. Az erőszak éppen azt rombolja szét, aminek a védelmét ürügyként használja: az emberi méltóságot, az életet és a szabadságot.”[4] Ezért elengedhetetlen dolog, hogy támogassuk a lelkiismeret fejlesztésére irányuló valódi nevelést, amely mindenkit, elsősorban a fiatalokat úgy tanítja a jóra, hogy figyelmüket a teljes és szolidáris humanizmusra irányítja, amelyre az Egyház igent mond. Csak ilyen alapra lehet építeni a szociális, gazdasági és politikai rendet. Ez veszi tekintetbe minden egyes ember méltóságát, szabadságát és alapvető jogait.

A béke java és a közjó
5. Külön pillantást kell vetnünk a közjóra,[5] s annak társadalmi, politikai kifejeződésére ahhoz, hogy a béke elősegítése érdekében támogassuk a gondolatot: csak a jó győzi le a rosszat. Ha minden szinten ápoljuk a közjót, akkor valóban a békét erősítjük. Vajon meg tudja-e magát valósítani az ember, ha eltekint attól, hogy társas természete van; „másokkal” és „másokért” él. A közjó közvetlenül érinti az embert, tekintettel társas kapcsolatainkra: család, csoportok, egyesületek, községek és régiók, államok, a népek és a nemzetek kapcsolatai. Mindenki részese valamilyen formában a jólét elérésének, a másik javáért vállalt állandó fáradozásnak úgy, mintha a sajátjáról lenne szó. Ez különösen a politikai döntéshozók felelősségét emeli ki, illetékességük minden szintjén. Hiszen az ő feladatuk, hogy megteremtsék a szociális feltételek azon összességét, amelyek megengedik az ember személyiségének teljes kibontakoztatását és erre kedvezően hatnak.[6]

A közösség java megköveteli a személy és az alapvető emberi jogok tiszteletét és támogatását, valamint átfogó értelemben a nemzetek jogainak tiszteletét és támogatását is. Így szól erről a II. Vatikáni Zsinat: „Az emberek egyre szorosabbá váló és lassan az egész világra kiterjedő kölcsönös függéséből következik, hogy a közjó (...) napjainkban egyre egyetemessé válik és az egész emberi nemet érintő jogokat és kötelességeket foglal magába. Minden csoportnak számot kell vetnie a többi csoport szükségleteivel és jogos igényeivel, sőt az egész emberi család közjavával is.”[7] Az egész emberiség java, különösen a jövő generációké, megköveteli a valódi nemzetközi együttműködést, amelyhez minden országnak hozzá kell járulnia.[8]

Az emberi valóságot kimondottan megrövidítő nézőpontok azonban a közjót pusztán szocioökonómikus jólétnek állítják be, amelyből hiányzik a transzcendentális irányultság, s ezzel a közjó egzisztenciális alapjait ássák alá. A közjónak ezzel szemben transzcendentális dimenziója is van, mert Isten a teremtmények végső célja.[9] A keresztények jól tudják, hogy Jézus Krisztus teljesen világossá tette, miként valósul meg az emberi közösség valódi jóléte. Krisztusra irányul a történelem és benne éri el csúcspontját: neki köszönhetően, általa és rá figyelve vezethető el minden emberi valóság az Istenben való kiteljesedésre.

A béke ajándéka és a földi javak használata
6. Mivel a béke ajándéka szorosan kötődik a népek fejlődéséhez, nélkülözhetetlen számításba venni azt az erkölcsi következményt, amely a föld javainak használatából ered. A II. Vatikáni Zsinat sürgető módon emlékeztetett arra, hogy „Isten minden ember és minden nép használatára szánta a földet mindazzal egyetemben, ami hozzátartozik. A teremtett javaknak méltányos módon kell tehát eljutniuk mindenkihez, az igazságosság vezetésével, a szeretet kíséretében.”[10]

Az emberi családhoz való tartozás minden személynek megadja, hogy helye legyen a világban, jogokat és kötelességeket kap mindenki, lévén, hogy az embereknek közös az eredetük és végső céljuk. Elég arra gondolni, hogy egy gyermek, ha megfogantatik, már megvan az élethez való joga, figyelmet és gondoskodást érdemel, és bárkiről is van szó, kötelessége gondját viselni az embereknek. A rasszizmus visszautasítása, a kisebbségek védelme, a menekültek és üldözöttek felkarolása, a nemzetközi szolidaritás elevenen tartása a rászorulók iránt, ezek mind velejárói annak, hogy mindenkinek helye van a világban.

7. A béke ajándékát egységben kell látnunk mindazokkal az újfajta javakkal is, amelyek a tudományos ismeretből és a technológiai fejlődésből származnak. Ezek is, a föld javainak egyetemes elosztását szolgáló alapelv szellemében, az ember legfőbb szükségleteinek szolgálatába állítandók. Vannak időszerű kezdeményezések nemzetközi szinten, amelyek egész figyelmünket a javak egyetemes rendeltetésének vezéreszméjére irányítják, biztosítva ezzel mindenkinek, egyéneknek és nemzeteknek a fejlődésben való részesedés alapfeltételeit. Mindez lehetővé teszi, hogy ledőljenek a korlátok és a monopóliumok, amelyek félreállítanak annyi népet.[11]

A béke ajándékát az is biztosítani fogja, ha a nemzetközi közösség nagyobb felelősséget mutat az iránt, amelyet közös javaknak nevezhetünk. Azokról a javakról van szó, amelyeket az emberek úgy használhatnak, mintha azokért kifejezetten megdolgoztak volna. Pl. a jogrend, az emberi élet védelme, vagy az út- és vasúthálózat. A mai világban, amely teljesen felruházta magát a globalizáció jelenségével, egyre nagyobb számban születnek meg ezek a közös javak, amelyek globális jelleget vesznek fel és következésképpen a közérdeket is növelik napról napra. Elég a szegénység elleni harcra, a béke és a biztonság keresésére, a klímaváltozás miatt fellépő aggodalomra vagy a betegségek elterjedésének megakadályozására gondolnunk. Mindezen érdekekre a Nemzetközi Közösségnek egy egyre szélesebb jogharmonizációval kell válaszolnia, amely rendet tartva lehetővé teszi, hogy a közös javaknak mindenki örvendjen, ösztönzést érezvén az egyenlőség és a szolidaritás egyetemes alapelveinek megvalósítására.

8. A javak általános rendeltetésének alapelve mindezeken kívül megkívánja azt is, hogy szembesüljünk a szegénység szorító gondjával, amely különösképpen is sújt több, mint 1 milliárd embert. A Nemzetközi Közösségnek most, az új évezred kezdetén, kiemelt célja, hogy 2015-ig a felére szorítsa le a számot. Az Egyház fenntartja és szorgalmazza ezt a vállalást és Krisztusban minden hívőt arra szólít fel, hogy kézzel foghatóan és minden területen kiemelt szeretetet tanúsítson a szegények iránt.[12]

A szegénység nyomora szoros összefüggésben áll a szegény országok külső eladósodásának kérdésével. Annak ellenére, hogy jelentős törekvések történtek ez irányban, nincs még elégséges megoldás. Tizenöt év telt el azóta, amikor felhívtam a közvélemény figyelmét arra, hogy a szegény országok külső adóssága „egy szélesebb problémakör része, amelybe beletartozik a külföldi beruházások kérdése, a legnagyobb nemzetközi szervezetek igazságos működése, a nyersanyagok ára és így tovább.”[13] A legutóbbi törekvések, amelyek az adósságok lefaragását célozzák, főleg a szegények igényeire figyeltek, kétségtelenül javítottak valamennyit a gazdasági fejlődés minőségén. Ugyanakkor különböző okok miatt ez a fejlődés mennyiségileg nem tekinthető elegendőnek, főleg, ha arra gondolunk, hogy milyen célokat akartak elérni az ezredfordulóra. A szegény országok ördögi kör rabjai maradnak: az alacsony hozam és a lassú fejlődés korlátozza a megtakarítást, az erőtlen beruházások és a megtakarítás elégtelen használata viszont nem eredményez komoly fejlődést.

9. Miként azt VI. Pál pápa is aláhúzta, és én is megerősítettem, az egyetlen hatásos módszer, amely valóban eredményre vezethet és a szegénység problémáját megoldhatja - és ebben az országoknak egyet kell érteniük - , hogy találják meg azokat a forrásokat – köz- és magán támogatások formájában beleértve a külföldi támogatásokat - , amelyek méltányossági alapon kerülnek felhasználásra, és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok terén határozzák meg azokat.[14] Szükségesnek mondható az is, hogy ennek egyfajta morális és gazdasági előremozdítását is kezdeményezzék. Fontosnak tartom olyan törvények megalkotását, amelyek a szegény országokat előnyben részesítik. Ugyanakkor felül kell vizsgálni azokat az egyezményeket is, amelyekről a gyakorlatban bebizonyosodott, hogy súlyos terhek viselésére kényszerítettek olykor bizonyos országokat. Éppen ezért szükségesnek és fontosnak látszik egy újrakezdés abban, hogy miként lehet a társadalom segítségére ennek a fejlődésnek és mi módon tehet bármit is - annak ellenére, hogy léteznek nehézségek - ennek az útnak a megvalósításában, az új támogatási lehetőségekben, megtalálva annak helyes formáit a fejlődés érdekében.[15]

Egyes kormányok már foglalkoznak olyan mechanizmusok kiértékelésével, melyek ez irányba haladnak. Olyan értékű kezdeményezések ezek, amelyek hitelesen keresik meg és veszik figyelembe az elsődlegesen rászorulókat. Fontos figyelemmel kísérni, hogy a szegény országok fejlődésére szánt gazdasági támogatások elosztása a helyes adminisztráció keretein belül történjék, mind az adományozó, mind pedig az adományt elfogadó részéről. Az Egyház mindenkor bátorítja ezeket a kezdeményezéseket és a maga részéről meg teszi a szükséges lépéseket. Elég itt megemlíteni azokat a felajánlásokat, amelyek a különböző katolikus intézményeken keresztül érkeznek be, mint a fejlődést segítő céltámogatások.[16]

10. 2000-ben, a Szentév alkalmából kiadott Novo millennio ineunte kezdetű apostoli levelemben különös hangsúlyt fektettem arra, hogy a szeretetnek egy új formáját kell megélnünk ahhoz, hogy az Evangélium reménységét tudjuk sugározni a világ számára. Ennek szükségessége akkor válik érthetővé, amikor érzékeljük a kényes és sokrétű problémákat, amelyek megakadályozzák az afrikai kontinens fejlődését: gondolok itt a fegyveres konfliktusokra, a járványokra, amelyek nagy veszélyt jelentenek a szegények számára, a politikai bizonytalanságokra, amelyeket nagymérvű szociális bizonytalanság követ. Mindez drámai valóságot fejez ki és arra hív bennünket, hogy új, radikális felelősséggel forduljunk Afrika felé: fontos életre kelteni a szolidaritás új formáját, bilaterális és multilaterális (minden) szinten, mindenki részéről és sokkal nagyobb elkötelezettséggel, valamint teljes felelősségünk tudatában, hiszen az afrikai népek jóléte elengedhetetlen feltétel a globális jólét megteremtése érdekében.

Az afrikai népek képesek saját életüket kézbe venni, megtalálni a hivatásukat, kulturális fejlődésüket, valamint szociális és gazdasági életüket előre vinni! Afrika nem lehet olyan terület, amelynek felügyeletre van szüksége csak azért, hogy az érdekmegosztás és a termelékenység tárgya legyen! Annak érdekében, hogy ezt elkerüljük, szükség van egy új politikai kultúrára, különösképpen a nemzetközi együttműködés terén. Újból szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy megengedhetetlen a népek fejlődése érdekében tett ígéretek elmulasztása. Ide tartozik az afrikai népek nagyméretű adósságának eltörlése, amivel a Nemzetközi Közösség felé tartoznak, valamint az is, hogy tekintettel legyenek rájuk a nemzetközi gazdasági kapcsolatok terén.

Igencsak nagy kihívásnak mutatkozik, hogy megszülessen a béke. Valamilyen megoldást találni kell a békét akadályozó nehézségek megoldására. A világ békéjét talán soha jobban, mint napjainkban meghatározza és determinálja a népek közötti interdipendencia – azaz, hogy a szegény és gazdag országok egymástól kölcsönös függőségben élnek - , ezért „mindenki számára nyilvánvaló, hogy vagy kiterjed a fejlődés a világ minden részére, vagy visszaesés következik be azokon a területeken is, ahol eddig folyamatos volt a fejlődés”.[17]

A rossz egyetemessége és a keresztény remény
11. Azon drámai események előtt, amelyek a világban történnek, a keresztényeknek alázatos reménnyel kell megvallaniuk, hogy csakis Isten teheti lehetővé az emberek és a népek számára, hogy túllépve a rossz dolgokon, elérjék a jót. Krisztus a halálával és feltámadásával „drága áron” (1Kor 6,20; 7,23) megszabadított és megfizetett értünk, megszerezve mindenki számára a szabadulást. Ezért az Ő segítségével mindenki számára lehetséges jóval legyőzni a rosszat.
Arra a bizonyosságra építve, hogy a rossz soha nem fog győzni, a keresztény ember rendíthetetlen reményben él, mely fenntartja őt abban, hogy mindenkor az igazságot és a békét kezdeményezze. A személy és a társadalom ellen elkövetett bűnök ellenére, amelyeket az ember kényszerűen megtapasztal, mindig a remény adja meg azt a lendületet, hogy új elköteleződéssel forduljon másokhoz az igazság és a béke megteremtése érdekében, és így együtt élhetünk abban a rendíthetetlen bizalomban, hogy létezik a lehetőség, amellyel egy jobb világot építhetünk.

Ha a világban jelen van is , és működik a „gonoszság titka” (2Tessz 2,7), nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy a teremtett emberben megvan az elegendő energia ahhoz, hogy képes legyen ellenállni ennek. Isten hasonlatosságára teremtve és Krisztus megváltása által, „aki valamiképpen minden emberrel egyesült”,[18] teljes mértékben együttműködhet Istennel a jó győzelme érdekében. Ugyanis valóság az, hogy az „Úr Lelke betölti a földkerekséget” (Bölcs 1,7). A keresztények, különösképpen a világi hívek „ezt a reményt pedig ne zárják magukba, hanem folyamatos megtéréssel és küzdve »ennek a sötét világnak kormányzói, a gonosz szellemek ellen« (Ef 6,12) a világi élet struktúráin keresztül is fejezzék ki”.[19]

12. Egyetlen jóakaratú nő és férfi sem vonhatja ki magát azon feladat alól, hogy küzdjön a jó győzelméért a rossz felett. Olyan harc ez, amelyet csak a szeretet fegyvereivel tudunk folytatni. Ahol a jó győz a rossz felett, ott a szeretet uralkodik, és ahol a szeretet uralkodik, ott béke tölt be mindent. Ezt tanítja az Evangélium, amit a II. Vatikáni Zsinat is kimondott: „hogy az emberi tökéletesség és a világ átalakításának alaptörvénye a szeretet új parancsa”.[20]
Mindez igaz lehet a szociális és a politikai életre is. Erre vonatkozólag XIII. Leó pápa azt írta, hogy azoknak, akiknek kötelességük gondoskodni a béke és a népek közötti kapcsolatok megteremtéséről, önmagukban és másokban is fel kell ébreszteniük a „szeretetet, amely az erények királynője és nagyasszonya”.[21]

A keresztények meggyőződésükkel tegyenek tanúságot erről az igazságról. Tegyenek tanúságot arról is, hogy a szeretet az egyetlen erő, mely képes az embert - társadalmi és személyes szinten egyaránt - a tökéletesség felé vezetni. Az egyetlen dinamizmus, amely képes a történelmet előre vinni a jó és a béke útján.

Ebben az évben, amely az Eucharisztia Éve, az Egyház gyermekeinek meg kell találniuk a szeretet legnagyobb szentségében, minden igaz közösség forrását: az üdvözítő Krisztussal való közösségét, és Őbenne minden emberrel. Krisztus halálának és feltámadásának ereje, amely az eucharisztikus cselekmény pillanatában jelen van, megszabadít minket a rossztól, és képessé tesz arra, hogy a jót tegyük. Ez az új életnek az ereje, amit Ő ajándékként adott nekünk, és ezáltal egymásnak testvérei vagyunk, minden nyelvi, nemzeti és kulturális különbözőségünk ellenére is. Egyszóval ez az az erő, mely lehetővé teszi, hogy ugyanannak a kenyérnek és kehelynek a részesei lehetünk és érezhetjük, hogy „Isten családjához tartozunk”. Így járulhatunk hozzá különös módon és hasznosan ahhoz, hogy a világ az igazságosság, a szabadság és a béke értékeire épüljön.

Vatikán, 2004. december 8.

 

II. János Pál pápa
 


Jegyzetek:


[1] Ezzel kapcsolatban Ágoston kifejti: „A kétfajta szeretet kétféle várost hozott létre: az önmaga iránti szeretet, egészen addig, hogy Istent elhanyagolta és így létrehozta a földi várost; az Isten iránti szeretet, egészen addig, hogy önmagát elhanyagolta és így létrehozta az égi várost” (De Civitate Dei, XIV,28).
[2] Megemlékezés az ENSZ megalakulásának 50. évfordulója alkalmából (1995. október 5.), 3: Tanítások XVIII/2 (1995), 732.
[3] A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1958.
[4] II. János Pál pápa beszéde Omelia presso Drogheda, Írország (1979. szeptember 29.), 9: AAS 71 (1979), 1081.
[5] A tágabb értelemben vett közjó alatt értendő „azoknak a társadalmi életfeltételeknek az összessége, amelyek mind a csoportoknak, mind az egyes tagoknak lehetővé teszik, hogy teljesebben és könnyebben elérjék tökéletességüket”. II. Vatikáni Zsinat, GAUDIUM ET SPES pasztorális konstitúció, 26.
[6] XXIII. János pápa MATER ET MAGISTRA apostoli enciklika, AAS 53 (1961), 471.
[7] II. Vatikáni Zsinat, GAUDIUM ET SPES pasztorális konstitúció, 26.
[8] XXIII. János pápa, MATER ET MAGISTRA apostoli enciklika, AAS 53 (1961), 421.
[9] II. János Pál pápa, CENTESIMUS ANNUS apostoli enciklika, 41:AAS 83 (1991), 844.
[10] II. Vatikáni Zsinat, GAUDIUM ET SPES pasztorális konstitúció, 69.
[11] II. János Pál pápa, CENTESIMUS ANNUS apostoli enciklika, 35: AAS 83 (1991), 837.
[12] II. János Pál pápa, SOLLICITUDO REI SOCIALIS apostoli enciklika, 42: AAS 80 (1988), 572.
[13] A Tanulmányi Napok alkalmával mondott beszéd, a Szentszék Tudományos Akadémiája (1989. október 27.), 6: Tanítások XII/2 (1989), 1050.
[14] VI. Pál pápa, POPULORUM PROGRESSIO apostoli enciklika, 56-61: AAS 59 (1967), 285-287.
II. János Pál pápa, SOLLICITUDO REI SOCIALIS apostoli enciklika, 33-34: AAS 80 (1988), 557-560.
[15] II. János Pál pápa, a Iustitia et Pax Bizottság elnökének írt üzenete: L’Osservatore Romano, 2004. július 10., 5.old.
[16] NOVO MILLENNIO INEUNTE, no. 50: AAS 93 (2001), 303.
[17] II. János Pál pápa, SOLLICITUDO REI SOCIALIS apostoli enciklika, 17: AAS 80 (1988), 532.
[18] II. Vatikáni Zsinat, GAUDIUM ET SPES pasztorális konstitúció, 22.
[19] II. Vatikáni Zsinat, LUMEN GENTIUM dogmatikai konstitúció, 35.
[20] II. Vatikáni Zsinat, GAUDIUM ET SPES pasztorális konstitúció, 38.
[21] XIII. Leó, RERUM NOVARUM, 11 (1892), 143; XV. Benedek, PACEM DEI enciklikája: AAS 12 (1920), 215.
 

 

© Copyright 2004 - Libreria Editrice Vaticana

 

top