A NEMZETKÖZI TEOLÓGIAI BIZOTTSÁG
KÖZLEMÉNYE A HIT ÉVE ALKALMÁBÓL

Fides quarens intellectum (a megértést kereső hit), a teológia nem létezhet másként, csakis a hit ajándékával való kapcsolatában. Feltételezi a hit igazságát, és azt javasolja, hogy nyilvánítsa ki „felfoghatatlan gazdagságát” (Ef 3,8) a hívők egész közösségének lelki örömére és evangelizáló küldetésének szolgálatára.

A Nemzetközi Teológiai Bizottság hálásan fogadja a meghívást a Hit évének megünneplésére, amit a Szentatya, XVI. Benedek pápa adott a Porta fidei kezdetű apostoli levelében (2011. október 11-én). A Nemzetközi Teológiai Bizottság minden tagja személyesen is készségesnek mutatkozik ama különböző kezdeményezések iránt, amelyek ezt a Hit évét egy erős jellé teszik. Minthogy azonban a Nemzetközi Teológiai Bizottság is – a maga teljességében – hitben való közösség, a maga sajátos figyelmét a Hit évének megtérésre való felszólítására kívánja irányítani, megújítva és elmélyítve az egyház szolgálata iránti elkötelezettségét. Ezen célból, 2012. december 6-án, az éves plenáris ülése alkalmával, elnökének, S.E. Mons. Gerhard L. Müllernek, a Hittani Kongregáció prefektusának vezetésével a Nemzetközi Teológiai Bizottság zarándoklatot tesz a Santa Maria Maggiore pápai bazilikába, hogy rábízza a saját, valamint minden katolikus teológus munkáját a hűséges Szűzre, akit „boldognak neveztek, mert hitt” (Lk 1,45), a hívők példaképére és a hit oszlopára.

Ennek a Hit évének alkalmából a Nemzetközi Teológiai Bizottság arra vállalkozik in medio Ecclesiae, hogy a maga sajátos módján hozzájáruljon a Szentszék által indítványozott új evangelizációhoz. Ez azt jelenti, hogy kutatják a kinyilatkoztatott misztériumot a hit által megvilágosított értelem minden képességével, az összes hívő javára: elősegítve azt is, hogy a jelen kultúrák befogadják azt, mert „fontos, hogy az évszázadok alatt kialakult hitvallást, amely minden hívő öröksége, újra meg újra megerősítsük, kifejtsük, annak érdekében, hogy a múlttól igen eltérő történelmi körülmények között is érvényesnek bizonyuljon” (XVI. Benedek pápa, Porta fidei, 4. p.).

Amint azt a Nemzetközi Teológiai Bizottság az A teológia ma: távlatok, alapelvek és kritériumok című legújabb dokumentuma le tudta szögezni, a teológia teljes egészében a hitből származik: a hittel való állandó kapcsolatában művelik, az Istennek a főpásztorok által vezetett népe éli meg azt. Valójában csak a hit teszi lehetővé a teológusnak, hogy reálisan közelítse meg a tárgyát, vagyis Isten igazságát, amely a valóság teljességét az új nap fényével világítja meg – sub ratione Dei. Mindig a szeretettől vezérelt hit az, ami felkelti benne a lelki dinamizmust, amely arra ösztönzi őt, hogy szüntelenül előtárja „Isten szerfölött sokrétű bölcsességét, amelyet [Isten] az ő örök szándéka [szerint] Krisztus Jézusban, a mi Urunkban megvalósított” (Ef 3,10-11). Amint Aquinói Szent Tamás írta: „az ember ugyanis, aki készen áll a hit befogadására, szereti az igazságot, amit hisz, reflektál rá és mindazokkal az érvekkel alátámasztja, amiket találhat hozzá (cum enim homo habet promptam voluntatem ad credendum, diliget veritatem creditam et super ea excogitat et amplectitur si quas rationes ad hoc invenire potest)” (Aquinói Szent Tamás, Summa theologiæ, II^a-II^æ, q. 2, a. 10).

A teológus tehát azért dolgozik, hogy „inkulturálja” az emberi értelembe, a hiteles tudomány formáiban, annak a hitnek felfogható tartalmát, „amely egyszer s mindenkorra szóló öröksége a hívőknek” (Júd 3). De egészen sajátos figyelmet fordít magára a hit aktusára is. A teológia arra törekszik, hogy segítsen „mélyebben megérteni nem csak a hit tartalmát, hanem az aktust is, amellyel teljesen, teljes szabadsággal rábízhatjuk magunkat Istenre. Valójában ugyanis mély egység van a hit aktusa és a tartalom között, amelyhez beleegyezésünket adjuk” XVI. Benedek pápa, Porta fidei, 10. p.). A hit eme aktusával a teológus magas szintű antropológiai összhangzást dolgoz ki – a „megfelelőséget” (vö. II. János Pál, Fides et ratio, 31-33. p.); ezért rákérdez arra, hogy milyen módon ébreszti fel az Istentől áradó kegyelem az ember szabadságának a legbelsejében a hit „igen”-jét; és megmutatja, hogy a hit hogyan képezi „a teljes szellemi épület alapját (fundamentum totius spiritualis aedificii)” (Aquinói Szent Tamás, In III Sent., d. 23, q. 2, q. 1, a. 1, ad 1; cf. Summa theologiae, IIa-IIae, q. 4, a. 7), abban az értelemben, amely formát ad a keresztény élet minden, személyes, családi és közösségi vonásának.

A teológus munkája nem csak belegyökerezik a keresztény nép élő hitébe, aki figyel arra, mit mond a „Lélek az egyházaknak” (ApCsel 2,7), hanem tejes egészében a hitnek az Isten népében való növelésére és az egyház evangelizáló küldetésére irányul. Hiszen nem éppen az-e a feladata, hogy olyan „ismeretre törekedjen, amely megszüli, táplálja, védelmezi és erősíti a teljesen egészséges hitet” (Szent Ágoston, De Trinitate, XIV,1,3)? A teológus tehát a Tanítóhivatallal való felelős együttműködésben a saját hivatásaként veszi magára Isten népe hitének szolgálatát (vö. az 1990. május 24-én kelt Donum veritatis instrukciót).

Ugyanakkor a teológus a keresztény öröm szolgája is, amely „az igazság fölötti öröm (gaudim de veritate)” is (Szent Ágoston, Confessiones, X,23,33). Aquinói Szent Tamás a hit aktusában három szintet különböztet meg: „különbség van aközött, ha azt mondom, »hiszem Istent« [credo Deum], (ahol őt a hit tárgyaként fogom fel) és aközött, hogy azt mondom: »hiszek Istennek« [credo Deo], (ahol őt úgy jelölöm meg, mint aki tanúsítja azt), vagy pedig »hiszek Istenben« [credo in Deum], (ahol őt úgy jelölöm meg mint aki a hitem célja). Istent lehet a hit tárgyának, tanújának és céljának tekinteni: de ha tárgya vagy tanúja a hitnek, akkor lehet teremtmény is, a hit végső célja nem lehet más, mint egyedül Isten, mert a szellemiségünk nem irányulhat másra, csakis Istenre mint végső célra” (Aquinói Szent Tamás, In Ioannem, c. 6, lectio 3). Istenben hinni (credere in Deum) ezért a hit dinamizmusának lényeges alkotóeleme. Ez azt jelent, hogy a hívőt az Isten Igéjéhez való személyes ragaszkodásában az a legfőbb abszolút Jó vonzza, aki maga a boldogságos Szentháromság. Ugyanis a boldogságvágy, amely mindannyiunk legmélyében gyökerezik az, amely az emberi szellemet állandó készenlétben tartja, hogy arra irányítsa: egész életét bizalomteljes ráhagyatkozással Istenre és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjára bízza. Így igazán el lehet mondani, hogy a hit – és maga a teológia mint scientia fidei és bölcsesség – mindenkiben „a szellemi szépség szerelmét” (Szent Ágoston, Regula ad servos Dei, 8,1), az örök élet valódi előre történő megízlelését ébreszti.