Hittani Kongregáció

Eljárási normák a feltételezett jelenések és kinyilatkoztatások megítéléséhez

Előzetes megjegyzés a normák létrejöttéhez és jellegéhez

A Szent Kongregáció atyái az 1974 novemberében tartott évi Plenáris Ülésük folyamán megvizsgálták a lehetséges jelenések és a gyakran hozzájuk kapcsolódó kinyilatkoztatások problémáit, és az alábbi következtetésekre jutottak:

1. Ma ezekről a jelenésekről szóló híradás sokkal gyorsabban elterjed a hívek között, mint bármikor korábban, a tömegtájékoztatási eszközöknek (mass media) köszönhetően. Továbbá, az utazások könnyebbé válása elősegíti és megsokszorozza a zarándoklatokat. Az egyházi Hatóságnak ezért késlekedés nélkül meg kell nyilatkoznia ez ügyben.

2. Másrészt, a mai gondolkodásmód és a tudományos kritikai kutatás követelményei megnehezítik, ha éppen nem lehetetlenné teszik azt, hogy az elvárt gyorsasággal jelenjenek meg az olyan döntések, amelyek a múltban lezárták (fennáll a természetfölötti vonatkozás, nem áll fenn a természetfölötti vonatkozás), és amelyek megadták az Ordináriusoknak azt a lehetőséget, hogy engedélyezzék vagy megtiltsák a nyilvános tiszteletet vagy a tisztelet egyéb formáit a hívek körében.

Ezzel a megokolással, azért hogy a hívek között ez eme dolgok révén keletkezett tisztelet az egyházzal való teljes közösségben nyilvánuljon meg, és hogy gyümölcsöt teremjen, melyek alapján maga az egyház a következőkben meg tudja ítélni az események valódi természetét, az atyák úgy döntöttek, hogy a kérdésben a következő eljárási módot kell alkalmazni.

Amikor az egyházi Hatóság értesül valamely feltételezett jelenésről vagy kinyilatkoztatásról, feladata a következő:

a) legelőször: megvizsgálni a történteket pozitív és negatív kritériumok alapján (vö. föntebb I. pont);

b) továbbá: ha ez a vizsgálat kedvező eredménnyel zárul, megengedni bizonyos nyilvános tiszteleti vagy ájtatossági formákat, ám folyamatosan nagy bölcsességgel kell ezekre felügyelni (ami megegyezik a következő formulával: „jelenleg semmi sem ellenzi”);

c) végül: az eltelt idő és a tapasztalat fényében, különös tekintettel az új tisztelet által hozott lelki gyümölcsök termékenységére, meghozni a döntést a történtek valódiságáról és természetfölöttiségéről, ha a dolog ezt kívánja.

I. Kritériumok, hogy legalábbis bizonyos valószínűséggel megállapítható legyen a feltételezett jelenések vagy kinyilatkoztatások jellege

A) Pozitív kritériumok

a) Erkölcsi bizonyosság, vagy legalábbis nagy valószínűség az esemény létezéséről, amit komoly vizsgálat eredményezett.

b) Sajátos körülmények, melyek az esemény létezésére és természetére vonatkoznak, vagyis:

1. az illető vagy az illetők személyes tulajdonságai (különösképpen a pszichikai kiegyensúlyozottság, a méltó és helyes erkölcsi életvitel, az őszinte és állandó engedelmesség az egyházi Hatóság irányában, a készséges magatartás a rendes hitélethez való visszatérésre stb.);

2. a kinyilatkoztatást illetően: valódi és tévedésmentes hittani és lelki tanítás;

3. egészséges tisztelet, továbbá bőséges és folyamatos lelki gyümölcsök (például az imádság szelleme, a megtérések, a felebaráti szeretet megnyilvánulásai stb.).

B) Negatív kritériumok

a) A tényekben való nyilvánvaló tévedés.

b) Tanbeli tévedés, melyet magának Istennek, a boldogságos Szűz Máriának vagy valamely szentnek tulajdonítanak a megjelenéseikben, de számot vetve azzal a lehetőséggel is, hogy az illető – akár öntudatlanul is – hozzáfűzött egy hiteles természetfölötti kinyilatkoztatáshoz pusztán emberi elemeket vagy a természet rendjébe tartozó valamilyen tévedést (vö. Szent Ignác: Lelkigyakorlatos könyv, 336. pont).

c) Olyan anyagi haszon nyilvánvaló keresése, amely szorosan a történtekhez kötődik.

d) A történés idején vagy a történéshez kapcsolódóan az illető vagy az ő követői által elkövetett súlyosan erkölcstelen cselekedetek.

e) Pszichikai betegség vagy pszichopatikus hajlam az illetőben, amik bizonyosan hatással voltak a feltételezett természetfölötti jelenségre, illetőleg pszichózis, tömeghisztéria vagy más hasonló dolgok.

Meg kell jegyezni, hogy ezek a pozitív és negatív kritériumok csak jelzésszerűek, nem pedig kimerítőek, és összességükben kell alkalmazni őket, vagyis kölcsönös összefüggésükben.

II. Az illetékes egyházi Hatóság eljárása

1. Ha egy lehetséges természetfölötti jelenség esetén szinte spontán módon tiszteleti vagy ájtatossági formák más megnyilvánulásai történnek a hívek körében, az illetékes egyházi Hatóságnak súlyos kötelessége mihamarabb ismereteket szerezni róluk és pontosan megvizsgálni a dolgot.

2. Az illetékes egyházi Hatóság a híveknek (akik közösségben vannak a Főpásztorukkal, és nem a szekták hatása alatt állnak) jogos kérése alapján eljárhat, hogy jóváhagyja és elősegítse a tiszteletnek és az ájtatosságnak bizonyos formáit, ha – az előbbi kritériumokat alkalmazása után – semmi sem ellenzi azokat. Figyelmet kell azonban fordítani arra, hogy a hívek ezt az eljárási módot ne tartsák az esemény természetfölötti jellegének az egyház részéről történő elismerésének (vö. Előzetes megjegyzés, c).

3. Az illetékes egyházi Hatóság a tanítói és lelkipásztori feladatánál fogva motu proprio révén is közbeléphet; súlyos körülmények között azonban ezt meg is kell tennie, például a tisztelet és az ájtatossági formák kijavítására és az eltévelyedések megelőzésére, a tévtanítások elítélésére, a téves és nem megfelelő miszticizmus elkerülésére stb.

4. Kétes esetekben, ha az az egyház javát semmiképpen nem veszélyezteti, az illetékes egyházi Hatóság tartózkodhat minden megítéléstől és minden közvetlen közbelépéstől (mert megtörténhet az is, hogy bizonyos idő eltelte után a lehetséges természetfölötti jelenség feledésbe merül); nem szakadhat meg azonban az odafigyelés, hogy szükség esetén gyorsan és okosan közbe lehessen lépni.

III. Az eljáró illetékes Hatóság

1. Elsősorban a helyi Ordináriusé a feladat, hogy felügyeljen és eljárjon.

2. A regionális vagy nemzeti Püspöki Konferencia eljárhat:

a) ha a helyi Ordinárius saját akaratából hozzája fordul, hogy nagyobb bizonyossággal tudjon dönteni az ügyről;

b) ha az esemény már nemzeti vagy regionális méreteket öltött, de mindig csak a helyi Ordinárius előzetes hozzájárulása mellett.

3. Az Apostoli Szentszék eljárhat, akár magának a helyi Ordináriusnak, akár a hívek minősített csoportjának a kérésére, de akár közvetlenül a Szentatya egyetemes joghatósága értelmében is (vö. föntebb, IV. pont).

IV. A Hittani Szent Kongregáció eljárása

1. a) A Szent Kongregáció eljárást kérheti mind a maga részéről az Ordinárius, mind a hívek egy minősített csoportja. Az utóbbi esetben figyelmet kell fordítani arra, hogy azt, aki a Szent Kongregációhoz fordul segítségért, ne kétséges érvek motiválják (mint például az akarat, hogy az Ordináriust az érvényes döntéseinek megváltoztatására, valamely szektás csoport elismerésére kényszerítse stb.).

b) A Szent Kongregáció feladata, hogy súlyos esetekben motu proprio révén lépjen közbe, különösen amikor az eset az egyház egy jelentősebb részét érinti, de mindig csak akkor, miután már tárgyalt az Ordináriussal, és ha a helyzet megkívánja a Püspöki Konferenciával is.

2. A Szent Kongregációt illeti, hogy megítélje és jóváhagyja az Ordinárius eljárási módját, vagy ha azt lehetségesnek és megfelelőnek tartja, lefolytassa az újabb vizsgálatot, megkülönböztetve attól, amit az Ordinárius végzett, és amit vagy maga a Szent Kongregáció, vagy egy speciális bizottság visz végbe.

A jelen Normákat a Szent Kongregáció Plenáris Ülése elfogadta és a szerencsésen uralkodó VI. Pál pápa 1978. február 24-én jóváhagyta.

Róma, a Hittani Szent Kongregáció palotájában, 1978. február 25.

Franjo Šeper bíboros
prefektus

Jérôme Hamer, O. P.
titkár