XVI. Benedek a „Világ világossága” című interjúkötetének megjelenése kapcsán olyan különböző helytelen értelmezések terjedtek el, amelyek a Katolikus Egyháznak a szexuál erkölcs néhány kérdésére vonatkozó álláspontjával kapcsolatban zavart okoztak. A pápa gondolatát gyakran manipulálták szavainak értelmétől távol álló célokból és érdekekből, ami nyilvánvalónak bizonyul, ha egészében olvassuk azokat a fejezeteket, ahol említésre kerül az emberi szexualitás. A Szentatya szándéka világosan látszik: újra felfedezni Isten tervének nagyságát a szexualitásra vonatkozóan, elkerülve annak a ma annyira elterjedt banalizálását.

Egyes értelmezések úgy mutatták be a pápa szavait, mintha az Egyház erkölcsi hagyományával ellentétes megállapítások lennének. Ezt a feltételezést egyesek pozitív fordulatként üdvözölték, mások aggodalommal vették tudomásul, mintha eltávolodásról lenne szó a fogamzásgátlásról szóló tanítástól és az Egyház AIDS elleni küzdelemben tanúsított magatartásától. Valójában a pápa szavai, amelyek konkrétan a prostitúcióra, mint súlyosan rendezetlen magatartásra utalnak, nem módosítják sem az Egyház erkölcsi tanítását, sem pasztorális gyakorlatát.

Amint az a kérdéses oldal elolvasásából kitűnik, a Szentatya nem a házassági erkölcsről beszél, de nem is a fogamzásgátlásra vonatkozó erkölcsi normáról. Ezt az Egyház hagyományához tartozó normát igen világosan fogalmazta meg újra VI. Pál a Humanae vitae enciklika 14. pontjában, amikor azt írta, hogy „elítélendő minden olyan cselekedet, mely akár a nemi aktus előtt, akár közben, akár természetes következményeinek kifejlődése során, akár mint célt, akár mint eszközt azt szándékolja, hogy a fogamzást lehetetlenné tegye”. Az az elgondolás, miszerint XVI. Benedek szavaiból arra lehetne következtetni, hogy bizonyos esetekben megengedett lenne az óvszer használata nem vágyott terhességek elkerülése céljából, teljes mértékben önkényes és nem felel meg sem az ő szavainak, sem az ő gondolatának. Ezzel szemben a pápa erre vonatkozólag emberileg és etikai szempontból megvalósítható utakat javasol, amelyekért a lelkipásztoroknak „még inkább és még jobban” ki kell állniuk. Ezek ugyanis egészen tiszteletben tartják minden nemi aktusban annak egyesítő és nemző jelentése közötti elválaszthatatlan kapcsolatot azáltal, hogy adott esetben a felelős családtervezés keretében a termékenység természetes periódusait figyelembe vevő módszerhez folyamodnak.

Ami azután a könyv kérdéses részét illeti, a Szentatya egy ettől teljesen eltérő esetre, a prostitúcióra hivatkozott, amely magatartást a keresztény erkölcs kezdetektől fogva mindig súlyosan erkölcstelennek tekintett (vö. II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes 27; Katolikus Egyház Katekizmusa, 2355). Az egész keresztény hagyománynak – és nem csak annak – a prostitúcióra vonatkozó figyelmeztetését Szent Pál szavaival foglalhatjuk össze: „Kerüljétek az erkölcstelenséget” (1Kor 6,18). A prostitúció ellen tehát küzdeni kell és az Egyház, a civil társadalom és az állam megfelelő szerveinek az a feladata, hogy a benne levő személyeket szabaddá tegye.

Erre vonatkozóan meg kell jegyeznünk, hogy az AIDS-nek a világ sok területén jelenleg tapasztalt elterjedése miatt kialakult helyzet a prostitúció problémáját még drámaibbá tette. Aki tudja, hogy HIV fertőzött és ezáltal a fertőzést továbbadhatja, a hatodik parancsolat elleni súlyos bűnön túl az ötödik parancsolat ellen is vétkezik, mert tudatosan súlyos kockázatnak teszi ki egy másik személy életét, ami a közegészségre is hatással van. Ezzel kapcsolatban a Szentatya világosan megerősíti, hogy az óvszer „nem valódi és nem erkölcsös megoldás” az AIDS problémájára és azt is, hogy „csak az óvszerre koncentrálni a szexualitás banalizálását jelenti”, mert nem akar szembenézni azzal az emberi kilátástalansággal, amely a járvány továbbterjedésének alapja. Másrészt tagadhatatlan, hogy aki azért használ óvszert, hogy egy másik személy életére leselkedő veszély kockázatát csökkentse, az a helytelen cselekedetéből fakadó rossz csökkentésére törekszik. A Szentatya ebben az értelemben mondja, hogy az óvszer használata „a fertőzés veszélyének csökkentése szándékával jelentheti az első lépést azon az úton, amely egy másképpen, emberibben megélt szexualitáshoz vezet”. Egy olyan megjegyzésről van szó, amely tökéletesen összeegyeztethető a Szentatya másik megállapításával: „ez nem a valódi eszköze az AIDS csapása elleni küzdelemnek”.

Egyesek XVI. Benedek szavait az úgynevezett „kisebb rossz” elmélet szerint értelmezték. Ez az elmélet proporcionalista alapon könnyen félreértelmezhető (vö. II. János Pál, Veritatis splendor enciklika, 75-77). Egy olyan cselekvést, amely rossz a tárgya miatt, még ha kisebb rossz is, nem lehet megengedetten akarni. A Szentatya nem mondta, hogy a prostitúció óvszer használata mellett megengedett választás lenne, mint kisebb rossz, ahogy azt némelyek állították. Az Egyház azt tanítja, hogy a prostitúció erkölcstelen és küzdeni kell ellene. Ha valaki ennek ellenére gyakorolja a prostitúciót és emellett HIV fertőzött lévén tesz azért, hogy csökkentse a fertőzés veszélyét, akár óvszert használva, ez lehet egy első lépés mások életének tiszteletben tartása tekintetében, még ha a prostitúció rossz volta ettől ugyanolyan súlyos is marad. Ez az értelmezés összhangban van mindazzal, amit az Egyház erkölcsteológiai hagyománya a múltban is állított.

Végül az AIDS elleni küzdelemben a Katolikus Egyház tagjainak és intézményeinek tudniuk kell, hogy szükséges az emberekhez közel lenni, kezelve a betegeket és tanítva mindenkit, hogy megélhessék a nemi élettől való tartózkodást a házasság előtt és a hűséget a házasságon belül. Erre vonatkozóan el kell ítélnünk azokat a magatartásformákat, amelyek banalizálják a szexualitást, mert – ahogyan a pápa mondja – éppen ezek a veszélyes okai annak, hogy sok ember a szexualitásban nem látja szeretetének kifejeződését. „Ezért a szexualitás banalizálása elleni küzdelem is része a nagy erőfeszítésnek, hogy a szexualitást pozitívan értékeljük és kifejthesse pozitív hatását a maga teljességében vett emberre”.

[www.katolikus.hu]